A nádazás folyamata, fontos tudnivalók a nádazásról!

Új tető nádazása

Vannak olyan nádazók, akik mástól veszik a nádat készen ill. félkészen, és vannak olyanok, akik maguk szedik meg. Mi az utóbbihoz tartozunk.
A nádazás tehát nálunk a nádaratással kezdődik, ehhez megvannak a megfelelő gépeink és eszközeink!

Az aratógép leszedi a nádat, kévébe köti, de mivel a gép nem válogat, ezeket a kévéket később ki kell osztályozni méret és minőség szerint. Ilyenkor már dróttal van átkötve, szépen kipucolva.

Ezeket a kévéket tesszük aztán fel a tetőre.
A nádtető ereszét duplán rakjuk, soronként haladva. A nádat betonvas szorítja le, a betonvasat dróttal rögzítjük a lécekre.

Amikor már ott tartunk, hogy a nádkévénk hegye elérte a gerincet, rakunk egy fordított sort, hogy a gerincen is meglegyen az anyagvastagságunk. Arra legalább még egy ill. kettő sort tennünk kell, hogy a szegésünk kellő hosszúságú legyen!

A végső folyamat a szegés, hosszú erre a célra válogatott náddal csináljuk! A szegést betonvassal az utolsó sorunkhoz rögzítjük.
A végén a tetőt lepucoljuk, ahol megkívánja, átütögetjük.

A tömés

Ezt a technikát akkor alkalmazzuk, ha a tetőfelület már kissé meglazult, ezzel kellően meg lehet növelni a nádtető élettartamát. Ha a tetőt új korában hozzáértő szakember készítette, általában 20 év után szokott erre sor kerülni, persze vannak időjárási tényezők is, amik befolyásolhatják ezt az időtartamot.
Tehát a tetőbe markonként 30-40cm hosszú nádat tűzdelünk bele, majd beleverjük a tetőbe egy ehhez alkalmazott speciális eszközzel. Ezzel a tetőnk megfeszül, keményebb, tömörebb lesz.

Fontos tudnivalók!

A nádtető lényege az, hogy a nád ék alakú, ezért sokáig egyben marad a tetőn, mivel a felverésnél az ék alakú nádszálak megszorulnak, összefeszülnek! Fontos, hogy ha lehet, a nádtető ne legyen árnyékban, mert ha a nád nem tud kiszáradni, sokkal rövidebb lehet az élettartama.
De talán a legfontosabb a nádazó kiválasztása. Sajnos hazánkban nagyon sokan hozzá nem értésükkel alapjaiban rontják el a nádtetőket.
Igaz, az ő munkájuk olcsóbb, de ez azért van, mert fontos részeket kihagynak a tetőből, így anyagot és munkaidőt spórolva. Ezek után a nád minőségében is kételkedhetünk. Ilyen esetben rögtön kijönnek a problémák, vagy 1-2 év múlva! Ez hosszú távon sokkal drágább, ugyanis lehet, hogy annyira elrontja, hogy javíthatatlan lesz a tető és újra kell csinálni.
Mindenképpen referenciával rendelkező nádazót kell megbízni és ne csak fényképet mutasson, járjunk utána, tényleg ő csinálta-e és hogy meg voltak-e vele elégedve!

De garantálom: egy jól megcsinált nádtetőnél nincs is szebb és ne feledkezzünk meg a hőszigeteléséről sem. Remélem sikerült kellő tájékoztatást nyújtanom és mihamarabb találkozhatunk!

Tisztelettel:
Fodor Zsolt

     
     
     
     
     
     
     

 

 
NGInnova Europe webdesign